A szerző:

Saját fotó
Üdv! Attila vagyok, 44 éves szabadúszó okleveles szakfordító és angol magántanár, illetve Star Wars rajongó, és általában a fantasztikus filmek nagy kedvelője.

2010. december 14., kedd

Jawa variants - Jawa verziók

Íme:


 piciszemű, sötét köpenyes Meccano (francia) nagy csuklyás, ROTJ kicsi csuklyával, SW kiadás kicsi csuklyával

sötétebb, vöröses színű mexikói változat (Lili Ledy) hiányosan


2010. december 12., vasárnap

Plan B for Mexico - A "B-terv" Mexikóra: Kenner Mexico figurák

Ahogy azt már korábban említettem a Lili Ledy figukról szóló bejegyzésemben, a mexikói Lili Ledy üzemben gyártott figurák egy része bizony Kenner logo alatt jelent meg, míg másik felük (az arányt nem tudom, persze) a sajátos Lili Ledy hátlappal. Természetesen ez utóbbi az érdekesebb, hiszen echte mexikói stílus és minőség, s bizonyára ebből a változatból jelent meg kevesebb! Vagy legalábbis azt mondhatjuk, hogy a LILI kártyás figurák csak a lokális piacon - tehát csak Mexikóban - jelentek meg, míg a Kenner Mexico eljutott az USA-ba is (majd onnan máshová).

Viszont: akit "csak" maguk a figurák, illetve azok variánsai érdekelnek, eltekintve a csomagolás milyenségétől, nos, azok számára kiváló lehetőség a mexikói érdekes variációk C10-ben való beszerzésére a Kenner Mexico figurák megvásárlása. Persze itt magának a figurának az állapotáról beszélek. Az egyszerűbb figurák mind megjelentek ebben a formátumban is. Informátoraim - néhány Mexikóba beépült bothan kém - szerint azonban a burgundy köpönyeges Squid Head, és kollegája, sőt, főnöke (a filmben), a hasonló köpönyeges Bib Fortuna, nem jelentek meg a Kenner logo alatt. Ők tehát igazi kuriózumok, de a zöld, illetve café (kvbarna) köpenyes változataik elérhetőek.

Érdekesség: a Ledy Bibhez egyébként küllemben a Pali Bib áll a legközelebb (Palitoy, UK). Ez ugyancsak egy ritka változat, no wonder! Ő is "HONG KONG" felirattal bír a sima "Made in Hong Kong" helyett, valamint a lyukak a talpain a saroktájon vannak, NEM középen, mint a másik variánsnál. Jelentős különbség azonban, hogy ennek a Bibnek a szája és szemei narancs színűek, míg a LEDY változat pinkre van sminke(lve). :)

A botjuk is ua. a kis kerek öntvénylyukkal ellátott változat, ÁM a Pali Bibé világos szürke, a Ledy Bibé viszont barnás színű.

Csomagolási érdekesség: a mexikói figurákon ÁLTALÁNOSAN - tehát mind a Kenner Mexico, mind a Lili Ledy kiadáson - van egy PICI LYUK hátul a kártyán, méghozzá a Kenner változatnál ez MINDIG a "Return of the Jedi" felirat "OF" szavának "o" betűjére esik, hol oldalt, hol felülről eltalálva, de oda. Ugyanezen a helyen van a Lili figuráknál is, csak ott ugye nem ez a szöveg található...

Képek:


Mex Vader hátulról 

 Mexico Vader front

 PALITOY Bib

Mexico Gamorrai hátulja

Mex gamó  

 Mexico Lando Skiff Guard elölnézet


 Mex Lando oldalnézet


Mex Lando hátulnézet


végül: Lili Ledy hátlap


(ugyanott a kis lyuk, a fehér vonalka mellett) :)

2010. november 23., kedd

Master YODA variants - YODA Mester változatok

Háromféle lényeges változat létezik, ám kisebb eltérések ezeken kívül (illetve belül) is vannak.


narancs kígyós (első kiadás), zöld (libafos) kígyós és barna kígyós, békazöld fejű változat (ez utóbbi a Lili Ledy mexikói kiadás)


orange snake (HK), mexico (Lili Ledy), green snake (Trilogo)


itt már egy másik sötétzöld testű Yoda Mester is figyel,
aki a "hírhedt" zöld kígyós változat, noha e "zöldség"
a Természet és az Idő közös remekműve, a gyárilag IS
ZÖLD kígyó a mögötte lévő - itt takarásban, de a feljebb lévő képeken jól látható - libafos-zöld kelgyó :)


Farmboy Luke versions - Paraszt Luke verziók 2.

Négy különböző változat van készleten jelenleg:



világosbarna hajú HK, szőke HK (kétsoros felirat), Taiwan, szőke HK (háromsoros felirat)



Hammerhead variants 2 - Hammerhead variánsok 2.

mindkettő Hong Kong kiadás, ám mind a test, mind a ruha színe jelentősen eltér
(a fegyverek színe is eltér, de ez nem jelent verziót, ilyen eredeti fegyverek jutottak nekik)
a világosabb testű egyben felemás karú is (egyik karja sötétbarna)

2010. november 22., hétfő

Coin types - Érme típusok


aranyérem, ezüstérem és bronzérem :-)
DROIDS érme, POTF érme és EWOKS érme
(Kez Iban, Warok és Dulok sámán)

Imperial Gunner variants - Birodalmi tüzér variánsok

Két változata ismert:



1. fényesebb anyagú, szélesebb lábállású változat, világosabb piros sisakvizor csíkkal
2. ennek ellentéte

2010. november 21., vasárnap

Hungarian original bootleg Snowtrooper - Magyar "eredeti" kalóz hógárdista

Eredeti fegyverével, ami gumiszerű anyagból készült és fekete.







2.




Kissé sárga és nagyon lötyög, DE a Miénk!

:-)

LILI LEDY BIB Fortuna - green cape variant - LILI LEDY BIB Fortuna: zöld köpenyes verzió

Ez a Lili Ledy Bib Fortuna is különleges, hiszen ez is szignifikánsan eltér a hong kongi és a taiwani változatoktól. Ugyanis köpenye keményebb, durvább anyagból készült, valamint zöldes színű, tehát nem olyan, mint a kongi halványbarna, amelyre azért erősen hasonlít. Érdekessége továbbá, hogy Bib ajkai fehérre vannak festve, csakúgy, mint szemei!



Íme:



LILI LEDY CARD: REE-YEES

Íme:

elölnézet (mexikói spanyol szövegezés, a figura neve oldalra csúsztatva, jobb alsó sarokban a LILI logo)


szürke alapú hátoldal, a figurák fekete kontúros rajzaival és 
mexikói spanyol szöveggel a rajzok alatt

összevetés a Kenner kiadással:



2010. október 13., szerda

COMPARISON OF BIB ACCESSORIES 3 - A BIB TARTOZÉKOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA 3.

TESTEK/BODIES:


ez a fehér szájú és szemű Lili verzió

BACK:

TELJESEN MÁS HELYEN ÉS BETŰTÍPUSSAL ELHELYEZETT
FELIRATOK
(COMPLETELY DIFFERENT STAMPS)

pink szájú és szemű variáns

2010. október 12., kedd

Stormtrooper variants - Rohamosztagos variánsok


classic Star Wars           Hong Kong          China (raised bar)



classic Star Wars           Hong Kong          China (raised bar)


2010. október 10., vasárnap

COMPARISON OF BIB ACCESSORIES 2 - A BIB TARTOZÉKOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA 2.

2. STAFF/BOTOK:

BOTOKBÓL összesen 6 féle Vintage kiadás létezik, s emellett még a repro változatok is. Amelyeket azonban a gyakorlott szemnek roppant könnyű kiszúrni. Az már problémásabb dolog, hogy melyik bot melyik kiadású, verziójú figurához való! Ebben is segít azonban a tapasztalat és bizonyos weboldalak, amelyeket én magam is közöltem a linktáramban. Persze ott sem derül ki minden.

Lássuk tehát ma a Bib Fortuna botokat, illetve azokból három alaptípust. Ezeken kívül tehát még három másik van (talán több is). Én jelenleg 5 típussal rendelkezem. :)


1.

SÖTÉT SZÍNŰ MEXIKÓ VERZIÓ (mélybarna)


nincs kis öntési karika, fent középen "pötty"


2. 

világos SZÜRKE TAIWAN VERZIÓ


FELÜL NINCS belső karika és alul, a 
két ív találkozásánál van egy nagy öntési karika

3.

HK/PALITOY VERZIÓ (világosbarna)

felül kettős karika,
az illesztésnél kicsi öntési karika


4.


LILI LEDY VERZIÓ (Mexikó), khaki

TOGETHA':

    Taiwan                       Mexico              Palitoy/Kong


Palitoy, Kong, Ledy, Kenner Mexikó/Ledy

2010. október 9., szombat

COMPARISON OF BIB ACCESSORIES - A BIB TARTOZÉKOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

1. BELTS/ÖVEK:

FRONT

TAIWAN
(KÉTFOKOZATÚ ÖV)

HONG KONG
(HÁROMFOKOZATÚ ÖV)

LILI LEDY (PICIT FÉNYESEBB, ÉS SÖTÉTEBB)


BACK


TAIWAN

HONG KONG

(A KÉT VÁLTOZATON LÉVŐ BETŰK ÉPP A MONOGRAMOM ADJÁK KI: "FA") :)
MÁS BETŰJELZÉS IS ELŐFORDUL, PL. A "D" (Kong és Ledy esetében).


LILI LEDY

TOGETHA':


LÁTHATÓ, hogy a Lili Ledy verzió nem más, mint a HK verzió sötétebb változata - mint sok más figuránál - BELÜL 3 ÖNTÉSI KARIKÁVAL ellátva. A TAIWAN VERZIÓ sokkal erősebb eltéréseket mutat! Sok más figura és tartozék esetében is.




2010. szeptember 21., kedd

DROIDS: Kez Iban

Hatalmas Figura! Szó szerint! Nem hittem volna a képek alapján, hogy ez egy ilyen nagy termetű figura! Magassága megegyezik a legmagasabb classic SW Vintage figuráéval, EV-9D9-ével. Ez a jókora méret még fokozta tetszésemet. Egyébként is jó, mert azon kevés figurák egyike, amelyek nem emberi szereplőt ábrázolnak a DROIDS soron belül. Kez egy elveszett herceg - eredeti neve Mon Julpa - aki arra van kárhoztatva, hogy bolygóról bolygóra vándoroljon, nem tudván, ki is ő, mert agyát átmosta egy gonosz vezír (hadvezér). A figura egyik tetszetős vonása, hogy a szeme fehérje világoskék. :-)

Állapot:
kártya - C 6, buborék - C 6, figura - C 9.




Kez Iban, kanadai kiadás


 
maga Kez közelről (fegyvere a rohamosztagos E-11)


Kez Iban érméje:


2010. szeptember 19., vasárnap

JEDI Luke variants - JEDI Luke variánsok

balra: sötét köpenyes, sötétebb hajú, pink festett arcú HK változat, varrott köpeny
jobbra: világos köpenyes, világosabb hajú, sárgás arcú HK változat, varrott köpeny
fölöttük: fehér arcú Taiwan kiadású változat
(a kardok és pisztolyok színe is eltér)


fölül a patentos köpenyes és kék fénykardos első kiadású változat
róla még készül külön kép, mert itt a feje és a patent nem látszik :)

patent köpenyes, kék fénykardos, öntvényanyag (nem festett) arcú Jedi Luke
(Hong Kong)